Tari Márta mézes mesevilága

Mézeskalácsba süti álmait

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy copfos kisleány Csongrádon. Édesapja tudós ember volt, és nagy rajongója a paraszti élet szépségeinek, a Tisza-táj világának. Járta a vidéket és otthonába gyűjtötte a népművészet kallódó kincseit. Ezek között cseperedett a kicsi leány, akinek édesanyja Katica, minden napot mesével búcsúztatott. 

Lehet e csodálni, ha még hét évtized múltán is ez az élmény határozza meg a copfos kisleány legbenső világát? A festőművésszé vált csongrádi gyermek, aki a magyar irodalom és népművészet rajongó híve lett, egy ideje mézeskalácsba süti álmait. Különös munkáiban újra meg újra emléket állít gyermekkora idilli világának. Nyilvánvalóan életeleme a mese. Számára, aki harminc éven át pedagógusként gyermekekkel foglalkozott, munkaeszközzé is vált. Hiszen mi mással lehet jobban tanítani, mint a gyermekfőkbe elültetett mesével? 

Angyali sugallat

Miközben műveiben népmesei hősöket keltett életre Tari Márta, valójában maga is népmesei hőssé vált. Sorsával példázza azt, hogy az egyszerű és dolgos ember elnyeri az életben jutalmát. Bár művészeti iskolába járt, tanult szakmáját, és művészi ambícióit félretette arra a harminc évre, amíg gyermekei felnevelése volt az életfeladat. Nyugdíjas éveiben pedig már nem is reménykedett az alkotó munka lehetőségében, hiszen elsősorban azon kellett aggódnia, hogy szerény pedagógusi nyugdíjából miként tartja fenn kicsiny lakását.

És akkor advent táján érkezett az angyali sugallat. Mézeskalácsot kicsi pénzből is tudott sütni. Már az első figurák is nagy tetszést arattak baráti körében. Mézes angyalkáinak hamar híre terjedt, és egyre többen jelentkeztek nála mézesképekért. Így azután az újabb és újabb megrendelők váltak mecénásává, néhány négyzetméteres konyhája pedig műtermévé. 

Népszerűsége nőttön nő 

Útjára indulhatott a mindig vágyott művészi munka, és egy különös alkotó folyamat. A tepsiből elősorakozó süteményalakok pufók bája mindenkit levett a lábáról. Márta népszerűsége és kreativitása az idő múlásával pedig nőttön nőt. Az elmúlt huszonöt esztendőben konyhaasztala sarkán sok száz mézeskép született. 

Tisztelői és rajongói számára immár világossá vált, hogy alkotásai nem sütemények, hanem egyedi műalkotások, olyan képek, amelyeket nem lehet semmilyen más anyagból létrehozni. Kialakult egy önálló, máshoz nem hasonlítható stílus, szuverén művészet. Mindebben éppen az a csodálatos, hogy amikor Tari Márta már végleg lemondott az alkotás lehetőségéről, akkor kapta meg kitartása és áldozatvállalása ajándékaként azt az anyagot, amely átlényegítésében közel, s távol nála nagyobb művész nincs. 

1996-ban ismerkedett meg Gulyás László, az Excenter Demo Stúdió Kft vezetője Tari Márta munkáival. Látva a kiállítási anyagok törékenységét és múlandóságát felvetődött benne a gondolat, hogy fotó-dokumentálással megmenthetők Tari Márta művei a következő generációk számára. A képarchívumra tekintve pedig további ötlet született: szerkesszék nyomdai kiadványokba a legjobb műveket. Így jutottak el az első képes falinaptár formátumához, amely a mézeskalendárium elnevezést kapta, mert Tari Márta mézesképei az évszakoknak megfelelő cselekményekről szóltak.